Aznap éjjel Sam megint az ágyamban aludt, szemérmesen kucorogva a matrac legtávolabbi csücskében, de valahogy az éjszaka folyamán közelebb vándoroltunk egymáshoz. Félig felébredtem kora reggel, még böven hajnal előtt. A szobát holdfény mosta tisztára. Sam hátának simulva feküdtem, a kezem a mellkasomon, mint egy múmiának. Alig tudtam kivenni a válla sötét vonalát, de az alakja és az érintés, ami a válla kívánt, heves, iszonyú gyengédséggel töltött el. A teste olyan meleg volt és olyan jó szagú - a fák és a farkasok szaga, az otthon illata-, hogy a vállába fúrtam az arcomat és lehunytam a szemem. Halkan felmordult és közelebb simult hozzám.
Mielőtt megint elaludtam volna, a lélegzetem lelassult, egyszerre vettünk levegőt, és egy rövid, égetö gondolat jelent meg a fejemben: Enélkül nem lehet élni.
Kell, hogy legyen gyógymód.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése